1.rész

Sziasztok:) Új blogba kezdtem, ez egy nem szokásos történet lesz, egy beteg lányról fog szólni, és hogyan fog össze melegedni Justin Bieberrel. Nagy szerepe lesz benne az anyukájának, aki 10 éves korában elhunyt, rákban.
Röviden ennyi.
Puszi, Jó olvasást: Brigi.

                                                                                                                                               

Miközben olvassátok kapcsoljátok be ezt a zenét:  http://www.youtube.com/watch?v=jSvxE5eIUIQ

1. rész

-          Dr. úr akkor van esély hogy meggyógyulok? – kérdeztem félének.

-          Mis. Parks korai stádiumba vagy ezért lehetséges, de ne vegye biztosra. – válaszolt

Remek , hurrá. Felkaptam a táskámat majd kiszaladtam a korteremből.

-          Hé! Nem látsz a szemedtől? – förmedt rám egy férfi.

Ilyenkor általában vissza szólok, de ez a nap más volt. Teljesen más. Ettől a naptól az életemnek csak évei vannak hátra, sőt lehet hogy csak napjaim. Szaladtam ahogyan csak lábam bírta, egyenesen édesanyám sírjához. Igen meghalt, abban hallt meg amiben én is megfogok.

-          Megfogok halni. – mondogattam magamban.

Számomra teljesen felfoghatatlan hogy én is RÁKOS vagyok. Hosszú barna hajam hamarosan kifog hullani. Kopasz leszek, teljesen kopasz. Semmilyen paróka nem fog rajtam segíteni, hiszen ha a többiek nem is látják, de én tudom hogy az vagyok. Jobban fáj mindennél, de elkel fogadom hogy ez a sorsom. Ott leszek fent anya mellet, de akkor is fog hiányozni apa na meg persze az én édes húgom is Leah. Ekkor már pár könnycsepp kifolyt a szememből, letöröltem őket. Ne lásson engem senki gyengének, nem olyan fajta lány vagyok. Habár majd kiszakad a szívem a helyéről nem szabad gyengének tűnnöm. Már csak egy sarok volt ezért még jobban szaladtam. Már a lábaimat sem éreztem, de kibírom mint ahogy a többi dolgot is az életemben.

-          Itt vagyok! – kiabáltam.

Az összes ember rám nézett, biztosan valami beteg embernek gondolhatnak. De hiszen az is vagyok, halálos beteg vagyok. Tudom hogy az orvos azt mondta h lehet hogy meggyógyulok de tudom   hogy nem fogok. Nem bírtam tovább ráborultam anya sírkövére és csak sírtam és sírtam.

-          Miért kellet itt hagynod? Főleg hogy el sem búcsúzhattam tőled.. – sírtam jobban

~

„- Mia akkor holnap mozi? – nevetett Abby

-          Te Mia az ott nem apud? – kérdezte Jason.

-          Mi a baj apa? – szaladtam oda hozzá, láttam rajta hogy valami baj van, nem az az örökké vidám volt. Komolynak tűnt.

-          Mia azonnal mennünk kell! Édesanyád m..mm..meghalt. – tört ki belőle a sírás.

Az igazat megvallva apát nem láttam még sohasem sírni, egészen máig. Szíven szúrt amikor kimondta.

~

Szememből a könnycseppek csak folytak és folytak. Most az egyszer nem érdekelt hogy ki lát és ki nem. Amióta anya meghalt nem nevettem, mindig csak sírtam és sírtam. Rettentően hiányzik, főleg amikor megjött a menzeszem, apa idegbajt kapott. Így vissza emlékezve mosolyt csalt az arcomra, de nem sokáig tartott hiszen Leahra gondoltam. 6 éves volt amikor meghalt anya. Mostanra már 14 éves lett, 8 éve hogy meghalt. Borzasztóan hiányzik nekem is és neki is. Rettentően utál érte hogy én több időt tudtam eltölteni vele. Volt anyának egy kedvenc táskája, mai napig azt viszem magammal. Az a legféltettebb kincsem, na meg persze egy nyaklánc amit tőle kaptam szülinapomra. Ennyi emlékem van róla, Leahnak meg ennyi sem, nem emlékszik rá csak képekről tudja őt vissza idézni. Nekem legalább tárgyaim is vannak amik hozzá kötnek. De neki nincs, ezért sem szeret. Még jobban kitört belőlem a sírás. Az életem romokban van mióta itt hagyott minket.