7.rész

7.rész

Az egész twitter „rólunk” szólt, hogy vajon én vagyok a barátnője meg ilyenek. A követőim száma megugrott párszázzal. Nem volt kedvem elolvasni az utálkozó leveleket inkább kikapcsoltam. Szekrényem felé vettem az időt, ugyanis még mindig pizsibe voltam. Felkaptam magamra ami legelsőnek a kezembe került.

Kicsit barnába öltöztem, de hiszen ez a divat most.

-          Elmentem. – kiabáltam fel a lépcsőn, aztán becsuktam az ajtót.

Sétálni akartam. Hiszen annyira szép ősszel a táj. Ahogy a fákról hullnak a levelek, változatos színű fák. Itt ott zöld, de inkább már bebarnult mind. Leültem egy közeli kispark padjára, és onnan néztem a gyönyörű tájat. Tudjátok még a csendnek is hangja van. Lehetett hallani ahogy a levelek leérnek a földre, bogarak járkálását rajta. Becsuktam a szememet, és csak ültem s hallgatta a természet hangját.

-          Mia? Mia Parks? – zökkentettetek ki gondolkodásomból.

-          Sebastian Michaels? – fordultam hátra.

-          De rég láttalak Mia. – ölelt meg.

-          Tudod nem mindenkinek megy annyira jól az élete mint neked. – nevettem.

-          Úgy érzem a humorérzéked nem változott semmit. – gúnyolódott.

Sebastian volt az első szerelmem, vele történt meg az első csókol is. Rettentően helyes, még most is. De a szülei milliomosok, s el kellett költözni. Nehezen de eltudtam felejteni, mivel muszáj volt.

-          Örülök hogy újra láttalak, most viszont mennem kel. Remélem látjuk még egymást. – köszönt el.

-          Örültem. – öleltem meg.

Régen nem éreztem az illatát. Hogy mennyi emléket vissza tud hozni egy aprócska illat, ölelés, puszi… Biztonságba éreztem magam a karjai között. Elbúcsúztunk majd hazafelé vettem az irányt. Nem volt messze a park 20perc gyalog, ezért viszonylag hamar hazaértem. Kulcsomat, táskámat ledobtam az előtérbe, s mentem fel a szobámba készülődni. Megfürödtem, megcsináltam a hajam, kisminkeltem magam. Csak azt nem tudtam eldönteni hogy mit vegyek fel, hiszen azt mondta ne öltözzünk ki nagyon.  Egy narancssárga ruha mellett döntöttem.

-          Leah kész vagy? – kopogtam be a szobájába.

Kilépett az ajtóm és a szavam is elállt. Gyönyörű volt! Az én „kicsi” húgom már nem is annyira kicsi.

Mia viselte:)

Leah tiszta anya. A mosolya, haja, szemei. Jobban hasonlít rá mint én.

-          Leah gyönyörű vagy! – dicsértem meg.

-          Ugyan, te szebb vagy. – válaszolt.

-          Nem igaz. – nevettem.

Belekaroltam majd a lépcső felé vettük az irányt.

-          Ne menjetek el! Nem szabad! – jelent meg előttem ismét anya.

Hideg kirázott, lábaim megremegtek. Mik ezek az „üzenetek”? Nem tudok rájönni, és vajon csak én látom, vagy Leah is látja? Megkérdezni nem merem mert akkor vagy bolondnak néz, vagy jobban megharagszik.

-          Mia jól vagy? – aggódott.

-          Igen persze. – válaszoltam egyből.

Nem fogom neki elmondani, egyszer úgyis megszűnik. Csak képzelgek, semmi több. Próbáltam kicsit nyugtatni magam.

-          Mia itt vannak Jade-ék. – kiabált apa.

-          Rendben! – válaszoltam.

Felvettük a kabátot s elindultunk.

Később

-          Megjöttünk. – szólt a taxis.

Megköszöntük, kifizettük, majd a club felé vettük az irányt. Zene már kintről hallatszott, sosem voltam bulizós lány, inkább tanultam. De éreztem hogy ez különleges este lesz! Ahogy beljebb haladtunk egyre hangosodott a zene. Eleinte csak szépen lassan de utána bedurvult. Nem tudom hogy lehet ezt szeretni. Hatalmas tömeg volt, beljebb haladva érezni lehetett a tömegből áradó meleget. Itt-ott egy kis büdös is megcsapott, annyira nem zavart. Szememmel Justint kerestem, nem kellett sokáig keresni, ott volt fent az emeleten. Bevetettem magam a tömegbe ahol tudom hogy jól lát, s átadtam magam a zenének. Elkezdtem táncolni, elég érdekes módon, feltűnően nem is érdekesen. Biztos voltam hogy kiszúrt. Ekkor valaki hátulról megfogta a derekamat és szorosan magához húzott. Kis idő múlva felé fordított és legnagyobb meglepetésemre…

        

6.rész

6.rész

Otthon

Fél 11 felé járhatott mire hazaértünk. Halkan belopóztam a szobámba, majd rádőltem az ágyra. Nem tudtam másra gondolni csak a mai estére. Egyszerűen tökéltes volt, habár egy dolog nem hagy nyugodni, anya. Mi volt ez? De hiszen ez csak egy randi volt semmi más, ugysem lesz több. Pedig jó lenne, nem gondoltam hogy ennyire jól fogom magam érezni, másnak képzeltem. Elismerem hogy az emberek nem olyanok mint amilyennek a média beállítja őket.

 Reggel

Gyötrő fájdalmat éreztem a hasamba, megszűnni nem akart. Fejem iszonyatosan hasogatott, vert a víz. Az ágyam fogságába estem, mozdulni is csak fájdalmasan tudtam. Nagy fájdalmakkal de valahogy felkeltem. Aligha tettem két lépést a lábam össze csuklott alattam. Bizsergést éreztem a lábaimba, ledermedtek. Nem bírtam tovább lefeküdtem a padlóra, gondolataim a betegségem körül forogtak. Vajon ez miatt van? Ilyen hamar nem kezdődhetett el, nem az lehetetlen!! Tíz percre rá megszűnt minden fájdalom ami eddig gyötört. Óvatosan felemeltem a lábaimat ne hogy csak a fantáziám játszon velem, fájdalom nélkül ment. Felhúztam magam a földről az ágyam segítségével. Tettem pár lépést az ágyam körül nehogy megint elessek, de ugyanolyan volt mint előtte. Telefonom rezgésére lettem figyelmes, oda mentem hát megnézni mi történ, Justin írt.

„ Este 6-ra érted megyek, légy csinos de ne öltözz ki nagyon. Ha van kedved hívd el a barátnőidet is, megyünk egyet szórakozni.”

Nem hittem a szememnek, ez most minek vegyem? Parancs lett volna? De most annyira nem tudod ez érdekelni hiszem nem lehet tudni hogy mikor jön el a vég. Ezért inkább dobtam egy sms-t a csajoknak, biztos lesz kedvük jönni.

-          Mia! – tört be a szobámba Leah.

-          Igen? – néztem rá értetlenül, hiszen most tényleg nem tudom hogy mi baja van.

Nem szólt semmi, egyenesen felém tartott, de legnagyobb meglepetésemre megölelt. Éreztem hogy a könnycseppek elhagyják a szemét. Végig folynak az arcán egészen a karomig.

-          Leah mi a baj? – lett erősebb a hangom.

-          Tom szakított velem. – nyöszörgött.

-          Jaj Leah. – húztam magamhoz erősebben. – Figyelj ha van kedved akkor gyere el ma velem és a csajokkal bulizni. – emeltem fel a fejét.

-          Köszönöm Mia! – engedtem el karjaim közül.

Kiszaladt a szobámból, egyenesen a szobájába. Tartottam tőle hogy ez megint egy ügyes kis trükk volt. De már mindegy, hiszen jobb ha velem van mint hogy mássokkal. Apa meg úgyis elengedi. Ránéztem az órára fél3-at mutatott. Volt még bőven időm. Ezért úgy döntöttem hogy felnézek twitterre, és am ott fogadott…. 

5.rész

5. rész

HÉT ÓRAKKOR

-          7 óra van! – tört be a szobámba Jade és Abby.

Mindjárt kész vagyok! – ráncigáltam fel magamra a ruhámat

Ezt vettem fel.

-          Itt van! Itt van ! – ugrándozott az ágyamon Jade.

-          Mia megjött a – hagyta abba. – Húú gyönyörű vagy. – folytatta apa.

-          Köszönöm, na de elindulok sziasztok. – pirultam el.

A lépcső utolsó 2fokában kicsit megremegett a lábam.  Biztos akarom ezt? Aztán rengetegen utálkozó üzenetet kapok. Nem hiányzik ez nekem. Mielőtt meggondolhattam volna magam elkéstem. Justin kopogott az ajtón. Nem tehettem mást, muszáj volt kinyitnom. Legnagyobb meglepetésemre egy csokorrózsával a kezében állt az ajtó előtt.

- Ezt neked hoztam. – nyomta a kezembe kicsit zavartan.

- Köszönöm. – fogadtam el.

-          Akkor indulhatunk? – tette fel a kérdést.

-          Persze. – válaszoltam.

Nagyon illedelmes volt, még a kocsi ajtaját is kinyitotta nekem. 10 perce ha el indultunk de nem tudtam az utat figyelni, a szememet egyszerűen nem tudtam róla levenni. Meg az,az illat egyszerűen eszméletlen. A kocsiba csak azt lehetett érezni. Gyönyörű barna szemeit néztem, hosszú szempilláját ahogyan pislogott, ahogyan nyelt. Hasamba valami furcsát éreztem, nem tudom hogy mit de nem szokványosat. Az még csak fokozta az érzelmeket, hogy elkezdte simogatni a combomat. Különös de egyben jó érzés volt.

-          Megjöttünk. – zökkentett ki a gondolkodásomból.

Sosem jártam itt, de nagyon gyönyörű volt. Olyan mesébe való, nem az én világom de gyönyörű volt. Egy tengerparthoz hozott vacsorázni, romantikus és egyben aranyos dolog volt tőle.

-          Nem tudtam hogy hová szeretnél menni, ezért ezt találtam ki. – mondta miközben kihúzta nekem a széket.

-          Nagyon szép, tetszik. – mosolyogtam

Helyet foglalt mellettem, majd kibontotta a mellette található pezsgőt. Szótlanul ültünk egymás tekintetét keresve. Igaz hogy nem beszéltünk de ez többet mondott minden szónál. Nem kellett sokat várnunk meghozták a vacsorát. Nem tudom hogy ez hogyan lehetséges, de el is felejtettem hiszen ő Justin Bieber neki mindent lehet.

-          Szóval Mia, a szüleid mivel foglalkoznak? – törte meg a tökéletes csendet.

-          Apa ügyvéd. Any…anya nem él. – morzsoltam el néhány könnycseppet.

-          Sajnálom. – állt fel majd ölelt meg hátulról. – lenne kedved sétálni a tengerparton? – tett fel egy újabb kérdést.Bólintottam, segített felállni és elindultunk a víz felé. A napocska már lemenőben volt és így gyönyörűen megvolt világítva. Enyhe szellő simogatta arcunkat. Kellemes érzés volt. Észre sem vettem hogy Justin megfogta a kezem annyira elbambultam. Erős férfias keze van.

-          Nem ülünk le? – húztam le magam mellé.

-          Figyeld Mia! De gyönyörű. – mutatott az ég felé.

Nagyon szép volt, mint a filmekben. Justin megunhatta az ülést ezért kidőlt mellém. Ráfeküdtem a kezére, de nem tartott sokáig, magához ölelt. Ott feküdtünk ketten mint egy darab fa. Eleinte kellemetlen érzés volt de hozzá szoktam. Ha lehetne akkor most befagyasztanám az időt, had tartson örökké ez a perc. Elbóbiskolhattam mivel Justin karjai közt ébredtem.

-          Ennyire unalmas vagyok? – nevetett. – Jól van Mia ezt még megbánod. – kezdett el a víz felé szaladni velem.

-          Ne! Ne Justin! – próbáltam kiszabadulni a karjai közül.

Nem sok sikerrel jártam, egyszerűen csak beszaladt velem a vízbe.

-          Véged van Justin Drew Bieber! – lett komoly a hangom.

Rávetettem magamat, majd próbáltam lenyomni a víz alá. Nem sok sikerrel jártam. Engem többször lenyomott a víz alá mint én őt. Magához ölelt hogy megint megtegye, de valahogyan ki szabadultam a szorításából. Ellöktem magamtól, majd a víz alatt elúsztam, ekkor:

-          Mia hagyd békén nem hozzád való! – jelent meg a víz alatt anya.

Megijedtem majd gyorsan a vízfelszíne felé úsztam. Nem hozzám való? Ezt mire értette? Miért tűnik el folyamatosan? Miért nem kérdezhetek tőle?

-          Mia jól vagy? – aggodalmaskodott a csurom vizes Bieber. Jobban meg nézve a mindig tökéletes haját most így vizesen furcsa de egyben szexi látvány volt. Ahogy lefolytak a vízcseppek a hajából…

-          Igen – feleltem. – Justiiiin valami hozzá ért a lábamhoz! – sikítoztam.

Közelebb jött hozzám, megfogta a derekamat, majd óvatosan kiemelt a vízből. Lassan csúsztam le kezei közül, egészen a szájáig. Vizes, hideg ajkai az enyémhez értek, nyelvét beengedtem majd hevesen fickándozni kezdtek a nyelveink. Mesés pillanat volt, tarthatott volna örökké, de nem így történt. Még egy kicsit úszkáltunk, beszélgettünk, s kijöttünk a vízből. Mindenünk csurom víz volt. Eleinte kínos volt hogy annyira feszül rajtunk a ruha, de nem utána nem zavart. Nem lát minket itt senki, akkor meg? Jus közeledett felém, magához húzott, fenekembe belemarkolt. Majd ismét egy szenvedélyes csókot váltottunk.

4.rész

4. rész

-          Miden betegnek kijár velem egy kép. – mosolyodott el

„Beteg” Ez a szó csengett a fülembe. Fájt, nagyon fájt. De hát mit is gondolhatna hiszen kórházban vagyok.

-          Nem vagyok beteg.

Ezt meg minek mondtam? Nem vagyok normális, de ha vissza szívnám akkor meg mit gondolna rólam?!

-          Akkor  minden látogatónak. – mosolyodott el újból.

Egy meleg kezet éreztem a kabátzsebembe mintha keresne valamit.

-          Meg is van! – kiáltott fel. – Akkor egy kép? – vette elő a telefonomat a zsebemből.

-          Oké. - válaszoltam

 Legalább lesz egy képem amint vissza tudok emlékezni hogyan néztem ki hajjal, meg hát hány lány álmodik róla. Csinált egy képet a telefonommal, majd elővette az övét is és azzal is.

-          Ne ez töröld ki! – könyörögtem.

-          Nem, nem. – nyújtotta ki a nyelvét majd elszaladt.

-          Justin ne már! – kiabáltam utána, ledobtam a táskámat s utána szaladtam.

Az egész folyosó tőlünk zengett, de nem sokáig hiszen a lépcső utolsó fokán Justin hasra esett.

-          Na meg vagy! – kiáltottam fel. Elvettem tőle a telefonomat majd a hátára ültem, és úgy töröltem ki a telefonjából a képet hogy ő is lássa.

-          Ne már! – siránkozott.

-          Hát Bieber ezzel már elkéstél – gúnyolódtam , és elindultam a táskám felé.

-          Figyelj te már tudod az én nevemet, de én még nem. Szóval elárulnád? – futott mellém.

-          Mia, Mia Parks. – ráztam vele kezet.

-          Justin Bieber. – kezdett el nevetni.

Táskám mellé érve felvettem majd ránéztem Bieberre.

-          Nekem mennem kell.

-          Figyelj Mia, nem lenne kedved találkozni ma este? – pirult bele a mondatába.

-          De szívesen. – pirultam el én is.

Telefon számot cseréltünk, megbeszéltük hogy 7-re eljön elém. Kicsit vártam már, hiszen teljesen máshogy „ismertem” azt hittem hogy egy beképzelt tuskó, de nem. Valami furcsa érzés kapott el, nem tudok rájönni hogy mi lehet ez. 

3.rész

3. rész

Próbáltam kinyitni a szememet de nem ment, túl sok volt a fehér. Ezért csak hunyorítottam de így is feltudtam ismerni hogy hol vagyok. Bizony kórházban voltam. Hallottam a körülöttem lévő gépek sípolását.

-          Mis Parks hogy érzi magát? – jött be az orvos.

-          Jobban köszönöm. – válaszoltam.

-          Remek, holnap már haza is engedjük. Mellesleg látogatója van, be engedhetem? – kérdezte.

Bólintottam majd kiment. Az ajtóban egy jól ismert arcot fedeztem fel.

-          Bejöhetek? – kérdezte apa.

-          Persze, gyere ülj le! – invitáltam beljebb.

-          Mia – nyelt egy nagyot majd folytatta. – Mikor akartad elmondani? – nézett rám csalódottan.

-          Szóval tudod? – néztem az ablakban lévő legyet. Hogyan próbálni innen kijutni. Neki ott van még az egész élete, nem tudja hogy mikor fog meghalni. Senkinek sem kívánom ezt az érzést.

-          Igen, az orvostól tudtam meg. – törölte le a könnyeit.

-          Sajnálom apa! – éreztem hogy nekem is elhagyják a könnyek a szememet.

-          Mia..- közelebb lépet majd szorosan magához ölelt. – Mia mennem kell Leah egyedül van otthon. Holnap majd érted jövök. – engedett el a szorításából.

-            Rendben. – mosolyodtam el, mintha minden rendben lenne.

 Pedig nincs rendben semmi, egyáltalán semmi. Nem mutatom de fáj, olyan érzések kavarognak bennem amit nem merek senkinek elmondani. Félek hogy mit fognak rólam gondolni. Miután apa elment felnéztem twitterre, nem volt semmi érdekes csak annyi hogy Justin Bieber holnap valami kórházat látogat meg. Ezért inkább kikapcsoltam a gépet és elaludtam. Az éjszaka elég unalmasan ment el, csak néha, néha jött be egy nővér hogy jól vagyok-e. Reggel korán felkeltem, nem is kellett sokat várnom a reggelire. Gondolhatjátok milyen finom volt a kaja. De más választásom nem volt.

-          Mis Parks, megjöttek a leletek és jól van. Haza mehet. – jött be a doki.

-          Rendben. – majd kikeltem az ágyamból és össze szedtem a cuccomat.

-          Akkor ne felejtsen el 3 naponta bejönni ellenőrzésre. – ezzel a mondattal távozott.

Felöltöztem majd otthagytam a „szobámat.” A folyóson sétáltam amikor egy vadbarom nekem jött. Ismerős volt, nagyon is de nem jöttem rá hogy kiaz. Mellesleg még bocsánatot sem kért csak elszaladt mellettem miközben majdnem fellökőt. Úgy döntöttem hogy követem, egy kórteremben tartózkodott. Ekkor tudatosult bennem hogy ő nem más mint Justin Bieber. Az ajtónak dőltem és néztem őt. Ahogy a rajongóival bánt annyira aranyos volt. Sokszor mosolyt csalt az arcomra. De legnagyobb meglepetésemre :

-          Nem mersz beljebb jönni? – nézett rám Bieber.

-          Nem akarok. – mondtam majd sarkon fordultam.

Hogy én milyen hülye vagyok! Mi az hogy nem akarok? Persze hogy akarom, igen jellemző rám. Minden elől elmenekülök.

-          Héé! Várj már. – kiáltott utánam egy ismeretlen hang.

-          Igen? – néztem hátra kérdően. Mikor tudatosult bennem hogy ki volt az.

De lennék a csaj helyében *-*

2.rész

2. rész

-          Mia ébresztő! Elkésel a suliból. – költögetett apa.

-          Hol vagyok? Hogy kerültem haza? – csodálkoztam.

-          Mike talált rád a temetőben, teljesen eszméletlenül feküdtél ott. – jött be a húgom.

~

-          Mia úristen!- kiáltott fel Mike. – Jól vagy? – tette fel a kérdést.

De már nem voltam olyan állapotban hogy válaszolni tudjak neki. Éreztetek már olyat hogy lebegtek? Na igen pont olyan érzésem volt. Csak én voltam egy erdőben, hallottam a patak csobogását,madarak csiripelését, olyan érzés volt pontosan olyan mint a magány. Nagyszerű érzés volt, kizártam magamból az összes érzést. Igen akkor még anya sem érdekelt.

~

-          Hahóó Mia itt vagy? – aggodalmaskodott Leah.

Bólintottam egyet majd ezzel távozott a szobámból. Kitápászkodtam az ágyamból, és a zuhany felé vettem az irányt. Letusoltam majd felöltöztem. Hajamat lófarokba fogtam, majd felraktam a nyakláncomat.

-          Leah hol van anya táskája? – szaladtam át a szobájába.

-          Itt nincs, nyugodtan nézz körül. – felelte nyugodtan.

Úgy is tettem, elsőnek a ruhás szekrényénél néztem meg. Nem volt ott, pedig tudtam hogy csak ő vehette el. Ekkor ránéztem a hatalmas macijára ami ott hevert az ágya előtt.

-          Ne! Abba nincs. – magyarázott.

Ekkor már biztos voltam hogy abban van, ezért megfogtam és szétszedtem.

-          Jesszus Leah te kleptomániás vagy?! – húztam elő az eltűnt dolgaimat. Igen abban volt anya táskája. – Nézd mitcsináltál vele! – húztam elő a teljesen össze körömlakkozott táskámat.

-          Biztosan ráborult, nem direkt volt! – siránkozott. – Csak tudod Mia te több időt tudtál eltölteni vele, nekem csak halvány emlékeim vannak róla. Meg neked ott a táska is, vannak tárgyi emlékid is. Nekem nincs. – tört ki belőle a sírás.

Nem szóltam hozzá csak kirohantam a táskával a kezemben egyenesen a szobámba. Előpakoltam a körömlakjaimat majd szétkentem a táskán. Ezt több színnel is megtettem, majd ráírtam azt hogy: Leah. Így most már neki is lesz róla tárgyi emléke.

-          Leah gyere kicsit! – kiáltottam a mesterműmet csodálva.

-          Miaz? – rontott be.

-          Ez a tiéd. – nyújtottam át neki.

Amikor meglátta az arcára kiült egy halvány mosoly. Rám nézett majd közelebb lépet és megölelt.

-          Köszönöm. – súgta a fülembe .

Rámosolyogtam majd ott hagytam a szobámba. Melegség töltötte el minden porcikámat, legfőképpen a szívemet. A fürdőszobába tartottam befejezni a sminkelést amikor hirtelen feltűnt előttem egy alak.

-          A..any..anya? – dadogtam.

-          Köszönöm Mia! – majd ezzel eltűnt.

A szívem hevesebben kezdett dobogni, lábamat már nem éreztem. Összeestem.

- Apa! Gyere gyorsan! – Leah kiabálhatott, hallottam minden egyes szót. De nem tudtam válaszolni rá. Csak ott feküdtem mint egy kődarab, egy jelentéktelen kődarab.

1.rész

Sziasztok:) Új blogba kezdtem, ez egy nem szokásos történet lesz, egy beteg lányról fog szólni, és hogyan fog össze melegedni Justin Bieberrel. Nagy szerepe lesz benne az anyukájának, aki 10 éves korában elhunyt, rákban.
Röviden ennyi.
Puszi, Jó olvasást: Brigi.

                                                                                                                                               

Miközben olvassátok kapcsoljátok be ezt a zenét:  http://www.youtube.com/watch?v=jSvxE5eIUIQ

1. rész

-          Dr. úr akkor van esély hogy meggyógyulok? – kérdeztem félének.

-          Mis. Parks korai stádiumba vagy ezért lehetséges, de ne vegye biztosra. – válaszolt

Remek , hurrá. Felkaptam a táskámat majd kiszaladtam a korteremből.

-          Hé! Nem látsz a szemedtől? – förmedt rám egy férfi.

Ilyenkor általában vissza szólok, de ez a nap más volt. Teljesen más. Ettől a naptól az életemnek csak évei vannak hátra, sőt lehet hogy csak napjaim. Szaladtam ahogyan csak lábam bírta, egyenesen édesanyám sírjához. Igen meghalt, abban hallt meg amiben én is megfogok.

-          Megfogok halni. – mondogattam magamban.

Számomra teljesen felfoghatatlan hogy én is RÁKOS vagyok. Hosszú barna hajam hamarosan kifog hullani. Kopasz leszek, teljesen kopasz. Semmilyen paróka nem fog rajtam segíteni, hiszen ha a többiek nem is látják, de én tudom hogy az vagyok. Jobban fáj mindennél, de elkel fogadom hogy ez a sorsom. Ott leszek fent anya mellet, de akkor is fog hiányozni apa na meg persze az én édes húgom is Leah. Ekkor már pár könnycsepp kifolyt a szememből, letöröltem őket. Ne lásson engem senki gyengének, nem olyan fajta lány vagyok. Habár majd kiszakad a szívem a helyéről nem szabad gyengének tűnnöm. Már csak egy sarok volt ezért még jobban szaladtam. Már a lábaimat sem éreztem, de kibírom mint ahogy a többi dolgot is az életemben.

-          Itt vagyok! – kiabáltam.

Az összes ember rám nézett, biztosan valami beteg embernek gondolhatnak. De hiszen az is vagyok, halálos beteg vagyok. Tudom hogy az orvos azt mondta h lehet hogy meggyógyulok de tudom   hogy nem fogok. Nem bírtam tovább ráborultam anya sírkövére és csak sírtam és sírtam.

-          Miért kellet itt hagynod? Főleg hogy el sem búcsúzhattam tőled.. – sírtam jobban

~

„- Mia akkor holnap mozi? – nevetett Abby

-          Te Mia az ott nem apud? – kérdezte Jason.

-          Mi a baj apa? – szaladtam oda hozzá, láttam rajta hogy valami baj van, nem az az örökké vidám volt. Komolynak tűnt.

-          Mia azonnal mennünk kell! Édesanyád m..mm..meghalt. – tört ki belőle a sírás.

Az igazat megvallva apát nem láttam még sohasem sírni, egészen máig. Szíven szúrt amikor kimondta.

~

Szememből a könnycseppek csak folytak és folytak. Most az egyszer nem érdekelt hogy ki lát és ki nem. Amióta anya meghalt nem nevettem, mindig csak sírtam és sírtam. Rettentően hiányzik, főleg amikor megjött a menzeszem, apa idegbajt kapott. Így vissza emlékezve mosolyt csalt az arcomra, de nem sokáig tartott hiszen Leahra gondoltam. 6 éves volt amikor meghalt anya. Mostanra már 14 éves lett, 8 éve hogy meghalt. Borzasztóan hiányzik nekem is és neki is. Rettentően utál érte hogy én több időt tudtam eltölteni vele. Volt anyának egy kedvenc táskája, mai napig azt viszem magammal. Az a legféltettebb kincsem, na meg persze egy nyaklánc amit tőle kaptam szülinapomra. Ennyi emlékem van róla, Leahnak meg ennyi sem, nem emlékszik rá csak képekről tudja őt vissza idézni. Nekem legalább tárgyaim is vannak amik hozzá kötnek. De neki nincs, ezért sem szeret. Még jobban kitört belőlem a sírás. Az életem romokban van mióta itt hagyott minket.