15. rész

Holnap lesz az életem legnehezebb napja. Ugyanis holnap újra találkozni fogok Justinnal. Hogy miért is? Nos ugorjunk vissza pár nappal ezelőttre.

-          Mia! Mia! Ébresztőőő! – ugrándozott az ágyamon Dorrit.

-          Hasadra süt a nap. – húzta le a takarót rólam Austin.

-          Ne akard, hogy hozzak egy vödör vizet! – fenyegettek meg.

A víz szó hallatán szemem egyből kipattant. Mintha puskából lőttek volna ki, annyira igyekeztem a fürdőszobámba. Két okból is. 1. Ma nagy nap lesz, végre megünnepeljük az érkezésemet. Igaz, hogy már legalább 1 hete itt vagyok. De nekik nem számít. Meg amúgy se ért volna rá mindenki. Szóval úgy jött a pénteki nap. 2. Ők nem viccelnek, ha azt mondják, hogy hozzák a vizes vödröt. Hogy kik tartoznak az „ők” csoportba? A barátaim. 15 éves koromig minden nyaramat itt töltöttem, azért vannak itt barátaim. Nem sok, de van.

Felkaptam a szekrényemből egy szürke pólót, egy virágmintás gatyót, megspékelve egy fekete sállal. Hajamat copfba fogtam s kész is voltam. Nem valami kellemes látványt nyújtott a tükörképem. Hullafehér arc, kisírt szemek, fogytam vagy 5kg szóval mint egy anorexiás is. Jó látványt nyújtottam. Nagyon. És hogy ez miért van? Pontosabban kiért… Justinért. Mindenről ő tehet, vagyis nem ez hülyeség, én tehetek róla. Én tehetek róla, hogy ő most Selenával van. És hogy tartja a mondás? „Ha két ember boldog együtt akkor hagy őket békén!” Én megfogadtam a tanácsot, békén hagytam őket. Nehéz volt, iszonyatos kísértést éreztem, hogy kapcsolatba lépjek vele. De minek? Lassan már 3 hét telt el, és semmilyen életjelet nem mutatott felém. Rengetegszer lejátszódott a fejembe az a jelenet amikor írok neki egy üzenetet, hogy mennyire bánok mindent, mennyire hiányzik. És másnap reggel megjelenik a házunk előtt egy csokor rózsával a kezébe és minden happy end. Megenné, megtenné ha ez egy film lenne. Állná az esőbe míg ki nem megyek hozzá. Szorosan magához húzna, s megcsókolna. Megtudnánk csinálni ha ez egy film lenne. De miért nem egy film? Miért kell szenvedni miközben a filmekben minden csupa-csupa boldogság? Nem értem… Nem is fogom megérteni.

***

-          Jó reggelt! – köszönt nagyi és nagypi(?) Hmm mindegy…

-          Jó reggelt! – köszöntem vissza. – Hatra kell ott lennem Dorriték. – haraptam bele az egyik pirítósba.

-          Viszel magaddal valamit? – kérdezett nagypi (?)

-          Nem tudom. Nem hiszem. – feleltem.

Befejeztem a reggelimet, majd úgy döntöttem elmegyek kicsit úszni. Semmibe nem vagyok tehetséges. Nem tudok énekelni, táncolni, hangszereken játszani, rajzolni, nem vagyok hajlékony se. De egyvalamihez tényleg értek. Imádok úszni, legnagyobb álmom delfinekkel úszni. Már régóta gyűjtök rá, de valahogy a pénznek mindig lábakell…

***

Belépve az uszodába megcsapta az orromat az, az ismerős illat. Nem tudom megfogalmazni milyen illat volt. De tényleg nagyon hiányzott.

Ledobtam magamról gönceimet, majd nekifutásból belevetetem magamat. Testemet ártjárta a hidegvíz. Felfrissülés volt. Hajamat hátra fésültem a kezemmel, majd kiszálltam s ismét ugrottam egyet a vízbe.

-          Parks? – szólított meg valaki.

-          Kydd? – döbbentem le.

-          Az ugrástechnikád még minig hibátlan, és nem láttam még senkit aki ilyen szabályosan csinál hátraszaltót.

-          Köszönöm. Azt hiszem. –vakartam meg a tarkóm.

-          Dicséret volt. – nevetett. – Amúgy miújság? Jobban vagy már? – ült fel a medence szélére.

-          Nincs semmi érdekes… Igen már sikerült túltenni magam anya halálán. Már amennyire lehetett. – suttogtam. – Na és veled? – követtem a példáját és felültem mellé.

-          Velem se több. – nevetett. – Amúgy nem érdekes, hogy lassan 3 éve nem láttuk egymást, de nincs mit mesélni magunkról?

-          Kicsit. – nevettem fel.

-          Úszunk egy versenyt Parks?

-          Verseny? – csillant fel a szemem. Mehetünk!! – pattantam fel mellőle.

14. rész

Van jobb bedugult orrokkal, kisírt szemekkel ébredni? Hát nem hiszem…  6:45, remek. Összesen 5 órát aludtam, ha egyáltalán ezt nevezhetem alvásnak.

Kiszálltam az ágyamból, majd a fürdőszobám felé vettem az irányt. Nem volt erőm belenézni a tükörbe. Anélkül is tudom hogyan nézek ki… Betegesen sápadt arc, karikás, kisírt szemek, egyszerűen szívdöglesztőnek éreztem magamat. Pizsamámat lehámoztam magamról, majd a szennyes tartóba helyeztem. Beléptem a zuhanyfülkébe, s magamra engedtem a langyos vizet. De nem bírtam sokáig alatta állni, folyamatosan gondolkodásra késztetett. Elzártam, majd a szekrényembe kutakodtam valami elviselhető ruházatot keresni. Végül  egy szürke felső, fekete nadrág mellet döntöttem.

-          Kakaó jöhet? – nyomott elém egy bögre kakaót Leah, miközben leültem a konyhába.

-          Az mindig. – próbáltam, mondom próbáltam mosolyogni.

Nagyon furcsa szokásunk volt ez, még anya szoktatott rá minket. Kakaóval keltünk s vele is feküdtünk. Ő csinálta a világ legfinomabb forrócsodáját. Még ma is érzem az ízét a számban. Ami kicsit furcsán hangzik, de így igaz. A miénk a nyomába se ér. Mai napig nem tudjuk, hogyan csinálta olyan finomra. De az ő titka is maradt, amit a sírig megőrzött.

-          Jó reggelt. – nyomott egy puszit a hajamra apa.

-          Jó reggelt, kakaót? – nyomott egy bögre kakaót apa elé Leah .

-          Köszönöm. – mosolygott. – Nos már csak 1 hónap van a nyárból lányok, jól élvezzétek ki.

-          Elmegyek! Elmegyek a nagyikéhoz! – jelentettem ki.

-          Tessék? – fordult felém apa.

-          Elmegyek, 3 hétre. Muszáj lesz kiszellőztetem a fejem.

-          És ezt muszáj Bécsben tenned? – kérdezte a húgom.

-          Igen, megyek felhívom őket. – álltam fel az asztaltól.

Megbeszéltem a nagyival, holnap indulok hozzájuk. Már a jegyem is lefoglaltam. 9 kor indul a gépem. Régóta nem voltam ott, utoljára szerintem gyerekkoromba amikor anya még élt. Azóta nem. Pedig mindennél jobban szerettem ott lenni. Minden más volt, sokkal boldogabb volt mindenki. Talán azért mert anya élt még, de talán nem.

Elhessegettem minden anyával kapcsolatos dolgot a fejemből, majd összepakoltam a cuccomat holnapra. Röpke 3 órámba telt minden bepakolni. Szekrényeimből az összes elfogadható ruhát kiszedtem, fiókjaimból is minden fontos dolgot kivettem. Egyszóval üres lett a szobám. Csak a bútorok voltak a helyükön, meg persze 3 bazinagy bőrönd a szobám közepén.

Szívem szerint, megírtam volna Jadenek hová megyek, de nem! Még mindig haragszom rá, vagyis rájuk. Főleg, hogy azt pletykálják együtt vannak. Áldásomat adom rájuk… Abbynek sem írhattam mert ő Japánban van. S csak 2 hét múlva jön haza. Szóval nem írtam senkinek, inkább gépeztem egy „kicsit.” Olyan kevés időmet vette el, hogy már azt vettem észre, hogy sötétedik. Lementem megvacsoráztam. ( Palacsinta, juharsziruppal. Hmm, finom.) Megfürödtem, holnap reggel már nem akarok. S álomra hajtottam fejemet.

13. rész

(Zene ITT)

Soha nem hittem, hogy a bánat tud olyan erős lenni, mint a fizikai fájdalom. Mikor elkap hirtelen, olyan, mint egy görcs, mint egy fogfájás, összegörnyedek, mert nem bírok egyenesen maradni. Összeszorítom az öklömet, hullanak a könnyeim, és azt hiszem, megrepedek és kihullanak a belső részeim. Talán ha ordítanék, széttépnék valamit, vagy a földhöz verdesném magam, az segítene. De még is belülről egy hang azt súgta próbáljak erősnek látszani.

Justin beült a Range Roverébe és elhajtott. Abban a pillanatban nem bírtam tovább, lábaim összerogytak alattam, így a földre zuhantam. Kibuggyantak belőlem az első könnycseppjeim is. Nem tudtam erősnek látszani, egyszerűen lehetetlen volt. Justin mindig ott volt nekem, a lehető legrosszabb pillanataimba is látott, és most mindent elrontottam. Elrontottam egy hülye randiért. Végleg elvesztettem őt.

                                                 

-          Jól vagy Mia? – guggolt le mellém Jade.

Megáztam a fejem.

-          Sajnálom nagyon. Tényleg. – húzott magához.

-          Vannak dolgok, amiket egy "sajnálom" nem hoz helyre. Van olyan fájdalom, ami túl mélyre hatol, hogy valaha is meggyógyuljon olyan egyszerű dolgok által, mint a szavak. Nem számít, bármennyire is komolyan gondolod őket.  – makogtam.

-          Akkor én inkább elmegyek. – állt fel mellőlem.

Ez a csend ami körülvett jobban fájt, mintha hatalmas lárma lett volna körülöttem. Erőt  vettem magamon, feltápászkodtam a csupasz betonról, s elindultam befelé. Szerencsémre az égvilágon nem volt itthon senki. Így nem is tudtak kérdezősködni. Felbattyogtam a szobámba, majd a szobámon keresztül a fürdőszobámba. Odalépkedtem a mosdókagylómhoz, majd langyos vízzel megmostam az arcomat. A rengeteg sírás miatt, a víz már marta az arcomat. Elzártam, majd megtörölgettem nedves arcomat. Sóhajtottam egy nagyot, s leültem az ágyamra, majd benyomtam a notebookom. Amint felléptem twitterre egyből Justin kiírására lettem figyelmes.

„Believe tour! Európa. xxx”

Szívem összeszorult. Nehezebben kaptam levegőt, az ismerős könnycseppek ismét megjelentek az arcomon.

Elbúcsúzni jött, azért volt sok dolga, azért kellett sok mindent lemondania, mert holnap utazik el. Számomra minden világossá vált. Már még nagyobb lelkiismeret furdalásom lett.

12. rész

Ismét elmúlt egy hét. Kórházban feküdve nem olyan izgalmas, másoknak. De én egy percet sem unatkoztam. 24 órás megfigyelés alatt tartottak. Általában Justin, de ha nem ért rá akkor szegény ápolónőket zaklatta, hogy figyeljenek rám. Szóval állt a bál a kórházban. De végre már itthon vagyok. Sokkal jobb itthon lennem, nincsenek ápolónők akik minden percben bejönnek, akik miden mozdulatomnál idegösszeroppanást kapnak. Azért kicsit sajnálom őket, Justin nagyon rájuk szállt. Apropó Justin.. hmm azt hiszem  visszafordíthatatlanul beleszerettem. Ha van igazán rohadt dolog ezen a nyavalyás világon, egy dolog, amitől az ember totálisan össze tud zuhanni, és abszolút lemegy elmehülyébe, az a reménytelen szerelem! Utolsó éveimet, napjaimat, perceimet, másodperceimet vele szeretném eltölteni. Sosem éreztem még ilyet valaki iránt. Biztonságot érzek ha vele vagyok . Mikor vele vagyok, olyan mintha egy láthatatlan dobozba zártak volna minket. Megszűnik körülöttünk minden és mindenki, csupán ketten vagyunk.

                                                

Félek, igazán félek. Már csak évim, napjaim vannak hátra. Nagyon félek a… Haláltól.

-          Mia!! Merre vagy? – kiabált Justin.

-          Ágyamban. – válaszoltam.

Nem kellet sokat várnom rá, felcsörtetet az emeletre, majd belépett a szobámba.

-          Na ne! Ne már, hogy még minig pizsamában vagy. – nevetett.

-          Nincs más dolgom, meg amúgyis azt mondták sokat kell pihennem.

-          Szóval nincs más dolgod. – ismetélt meg. – Lehet nyálas lesz, de nem igazán érdekel. Szereztem két jegyet a Rómeó és Juliára. Említetted, hogy nem láttad szóval ne mond vissza. – vakarta meg a tarkóját.

-          Te komolyan eljönnél velem? – csodálkoztam.

-          Szerinted minek vettem két jegyet?

-          Őő nem tudom. De nagyon köszönöm. – pusziltam meg.

-          7-re érted jövök. De most dolgom van. SziaMia. – kuncogott.

-          Látom sose fogod megunni. – forgattam meg a szemem.

-          Soha ne mond, hogy soha.

Amint elhagyta a szobámat egyből máslett a légkör. Mindig is szerettem egyedül lenni, de most már nem. Nem szeretek, nem tudhatom mikor jön el a vég. Sőt kifejezetten utálok egyedül lenni. Vészjósló gondolataimat a telefon csörgése zavarta meg.

-          Szia csajszi! Mitcsinálsz ma?

-          Megnézek valami romantikus filmet, s kisírom a szemem. Miért?

-          Nincs kedved eljönni velem edzeni?

-          Akkor félre kel raknom a zsepimet, pedig már bekészítettem. De felőlem mehetünk. – adtam be a derekam.

-          Akkor 20 perc és találkozunk. Szia.

Jadet ismerve lesz abból félóra is. Szóval nyugodtra vettem a tempót. Elmenetm tusolni, megszárítottam a hajam, felgumiztam. Kerestem magamnak egy edzőfelszerelést. Szürke nadrág, szürke felsőből állt.

Majd beledobáltam pár cuccot a táskámba, s indulásra készen álltam. 

-          Az a dögös szőke téged néz! – bökött oldalba Jade.

-          Jade! Te komolyan pasikat jöttél nézni?

-          Elindult! Felénk tar! Ne szúrd el Mia!! – ugrándozott.

-          Ömm, sziasztok lányok! Már régóta figyelünk titeket..

-          Észrevettük. – vágtam a szavába.

-          Mia! – szólt rám Jade.

-          Szép neved van. – mosolygott rám.

-          Na te már tudod az ő nevét, de ő viszont még nem tudja a tiédet. – fontoskodott Jade.

-          Jake Blak. – válaszolt. – Amúgy nem iszunk meg valamit? – vakarta meg a tarkóját.

-          De szívesen. – vágta rá egyből a barátnőm.

Nem volt vészes, sőt egészen jól szórakoztam velük. Megbeszéltünk velük egy dupla randit ma estére, és már tökre várom. Fogalmam sincs mit vegyek fel. Nem akarok se túlöltözni, se alul. Szóval ilyen köztes. De sokkal könnyebb lenne ha elárulnák hová megyünk. De nem, ááá legyen meglepetés. Végül egy halványlila nadrágnál, egy lila cipőnél, bézsszínű blúznál, s egy aranyszínű táskánál döntöttem. Hajamat begöndörítettem, majd felraktam egy alapsminket. Ha már úgy bejöttem Jakenek, hogy nem volt rajtam smink, akkor nem lenne értelme agyonsminkelnem magam.

-          Mia, itt van Justin. – jött be a szobámba Leah.

-          Hogy ki? – csodálkoztam.

-          Tudod, Justin Bieber. – nevetett.

-          Basszus, teljesen kiment a fejemből. – csaptam a homlokomra, majd leszaladtam az ajtóhoz.

-          Szia! Nagyon csinos vagy. – dicsért meg.

-          Köszönöm! – pirultam el.

Ekkor egy fekete BMW állt meg a házunk előtt, majd kiszállt belőle Jake és Jade is.

-          Francba. – szitkozódtam halkan.

-          Sziasztok! – köszöntem nekik.

-          Szia. – majd amint észrevették Justint is hozzárakták a „sztok”-ot.

-          Egy elég vicces helyezet alakult ki. Ugyanis mindkettőtöknek elígérkeztem mára. – próbáltam „vidáman” mondani.

-          És ezen én miért nem nevetek? – kérdezte flegmán Justin.

-          Akkor kivel mész? – tért el az előző témától Jake.  

-          Nem tudom. – fújtam ki a levegőt.

-          Mia, beszélhetnénk négyszemközt? – ragadta meg erősen a karom.

-          Persze. – indultunk el, majd tátogtam egy „bocsit” a többieknek.

-          Ez mégis ki? – tért rá egyből a témára.

-          Jake. – válaszoltam egyszerűen.

-          Honnan ismered?

-          Kondiból. De amúgy is mit érdekel az téged, hogy kit honnan ismerek?

-          Edzeni voltál? Mond komolyan megőrültél? – emelte fel a hangját.

-          Nem edzettem, csak figyeltem.

-          Kitalálom, Jaket?

-          Igen, pontosan. – bólogattam cinikusan.

-          Egész héten veled voltam, minden nap ott aludtam veled , nehogy hülyeséget csinálj. Erre ez a hála? Lemondod a közös programunkat, erre. – bökött a fejével Jake felé. – Direkt lemondtam az esti programomat miattad. Erre te csinálsz másikat helyettem. Pedig nagyon jól tudod, nekem nincs annyi szabadidőm mint neked. – ordított.

-          Mi lett volna a másik programod? Nem tán Selenácska? – kérdeztem gúnyosan.

-          Beszélhetnél róla kedvesebben is, ha ő nem lett volna már rég nem élnél. De tudod mit? Nem érdekel!! Te sem érdekelsz! Menny a francba! – majd elviharzott mellőlem.

11. rész

Justin szemszöge

-          Justin! Figyelsz rám te egyáltalán? – csattant fel Selena.

-          Sajnálom, de rohannom kell. – álltam fel az asztaltól.

-          Justin! Megint ahhoz a kis fruskához mész?

-          Selena, megegyeztünk valamiben. Akkor azt tartsuk is be kérlek.

-          Vedd már észre magad! Úgy táncolsz, ahogy a kiscsaj fütyül.

-          Nem akarok erről vitatkozni veled. Téged választottalak nem őt. – nyomtam egy gyors puszit a szájára.

Elköszöntem mindenkitől, majd bepattantam a kocsiba. Az egész úton Mia járt az eszembe. Mégis hogyan tehette ezt? Apró kezén az a rengeteg karcolás, az a rengetek vér. Mind miattam van. Nem fogom sose megbocsájtani, ha miattam meghal. Nem, nem halhat meg! Elég erős hozzá, hogy kibírja!

-          Fiam, te mit keresel itt? – nézett rám értetlenül az orvos.

-          Miát, Miát keresem. Hol van? – lihegtem.

-          Most műtik.

-          Hogy mit csinálnak? – csodálkoztam.

-          A szervezete nem bírta azt a sok vérveszteséget, ezért vérátömlesztésre van szüksége.

Nem hittem a fülemnek. Mi az hogy vérátömlesztés? Egyszerűen lefagytam amint meghallottam. Szóhoz sem jutottam. Nem, nem lehet, hogy meghaljon!

-          H.. hanyadik emelet? – dadogtam.

-          2.

-          Köszönöm.

-          Héé! Nem mehetsz oda! Nem fogadhat látogatókat, csak az édesapját.

Nem érdekelt semmi, és senki. Csak egyes-egyedül Mia. Teljes erőmből futottam, lábaimat már nem éreztem annyira fájtak. Tüdőm már majd kiszakadt a helyéről, de ez még minig elviselhetőbb fájdalom volt, mint amint akkor éreznék, ha elveszteném őt.

-          Justin! Mégis mit keresel itt? – förmedt rám Mr. Cole.

-          Sajnálom! Tényleg nagyon sajnálom!! – lihegtem.

-          Elnézést! Önök Mia hozzátartozói? – lépett ki egy orvos a teremből.

-          Igen, mi történt? – kaptam hirtelen oda a fejemet.

-          Nem kerülgetem a forrókását, ezért csak kimondom. – sóhajtott egyet az orvos.

-          Ú.úúgye neem haalt meeg? – dadogott Mr. Cole.

-          Uram, megengedné  hogy elmondjam? Köszönöm. Nos Miának nagyon ritka vére van. És már nincs annyi, hogy az sikeres legyen a műtét.

-          Én szívesen adok vért! – vágtam rá egyből.

-          AB negatív vagy? – nézettek rám.

-          Nem, sajnos nem. – csóváltam a fejemet. – És maga? –néztem rá Mia apjára.

-          Nem sajnos én sem, és Leah se. – hullajtott el pár könnycseppet. – Akkor ennyi volt?

-          Uram! Én tudok olyat akinek AB negatív a vére! – kaptam észbe. – Azonnal hívom! – vettem elő a telefonomat, s tárcsáztam.

Mia szemszöge

-          Hogy érzi magát? –kérdezte Vanessa ( az ápoló nő csak tegezhetem)

-          Jobban, már nem akar leszakadni a karom.

-          Bejöhetek? – kopogtak az ajtómon.

-          Úgy is bejössz, akkor minek kérdezed meg? – forgattam meg a szemem. – Vanessa kimennél? – suttogtam.

Vanessa némán kisétált a szobából, s őt követően Justin lépet be a szobámba. Majd leült mellém a székre.

-          Fogalmam sincs miért csináltad ezt. – fogta meg a kezemet, s óvatosan végighúzta rajta a mutatójúját. – Ha azért csináltad mert fájdalmat akartál nekem okoznod, akkor sikerült. De abba nem gondoltál bele, hogy apukádnak ez mennyire fájt. De megígérhetem többé nem fogom hagyni, hogy hülyeséget csinálj. Egyedül. Bármint csinálsz azt én is megcsinálom utánad. Nézd. – tűrte feljebb az ingjét.

-          Te nem vagy normális. – vágtam rá azonnal.

Justin karja tiszta vágás volt. Még annyira friss volt, hogy csurgott rajta végig a vére.

-          Nem, mert te nem vagy normális. Mond hogy tehetted ezt magaddal? Vagyis inkább, hogy tehetted ezt velem? Nem megkértelek arra, hogy vigyázz magadra?

-          Sss.sajnálom Justin. – könnyeztem.

-          Hát sajnálhatod is, ugyanis mostantól  szobatársak lettünk.

-          Tessék? – néztem rá csodálkozva.

-          Jól hallottad, nem fogom hagyni, hogy megint ezt tedd magaddal! Megígérem.

-          Na és Selena? – néztem rá a könnyeimmel küszködve.

-          Nem izgat, hogy mit gondol. – vonta meg a vállát. – Na de megyek hozok pár cuccot. Én nem szeretnék ilyen popsivillantos valamiben aludni. – nevette el magát.

-          Justin! – szóltam utána.

-          Igen? – nézett hátra.

-          Köszönöm!

Elmosolyodott majd visszalépett az ágyam felé. Közelebb hajolt, majd amint látta, hogy nem fogom elutasítani ajkait az enyémre helyezte.

10. rész

Az utóbbi 3 hétben nem történt velem semmi érdekes. Folyamatosan vizsgálatokra kellet járnom, vagyis inkább gurulnom, igen tolókocsis lettem. De nem örökre csak egy kis időre, míg teljesen rendbe nem jövök. Ami lehetetlen, hiszen úgysem jövök teljesen rendbe. Beszélni most már teljesen tudok, de a legfontosabb, aki miatt könnyebben mentek a dolgok az Justin. Mindennap bejött hozzám, mindenben segített. És teljesen, menthetetlenül beleszerettem. Egészen a mai napig úgy gondoltam, hogy boldogak vagyunk együtt..

Akkor kezdjük is az elején…

Reggelem ugyan-úgy indult ahogyan szokott.  Nővér jött megfürdetett, (egyedül nem tudok) aztán elvittek leleteket venni, megnézni hogyan javulok. Szóval a szokásos. Vissza a kórtermembe már egyedül jöttem/gurultam. Amúgy tökre élvezem, kaptam kis cuki csengőt rá, szóval vigyázzatok! Egy igazi Forma-1 pilóta lettem, ja nem. De a szobámba már nem voltam egyedül. Justin várt rám.

-          Mit mondtak? – puszilta meg az arcom.

-          2-3 nap és már haza mehetek. – vigyorogtam rá.

-          Annak örülök.

-          Justin, mond mi a baj. – néztem rá.

-          Nincs semmi. – próbált mosolyogni. Próbált..

-          Látom rajtad. Ennél rosszabb már úgysem lehet. – mutattam végig magamon. – Majd ketten átvészeljük. – gurultam hozzá közelebb.

-          Éppen ez a baj Mia… Nincs olyan, hogy – hatásszünet. – Ketten. Szeretlek, de amíg te komában feküdtél, én teljesen idegroncs voltam. Minden telefoncsörgésnél idegbajt kaptam, nehogy azért hívjanak mert meghaltál. Nem tudtam enni, inni. Folyamatosan hánytam.

-          Mióta tart? – vágtam a szavába.

-          Lassan 2 hónapja. – sóhajtott egy nagyot.

-          Justin! Kérlek menj el!! . szólítottam fel.

-          Mia, had magyarázzam meg. Kérlek. – fogta meg a karomat.

-          Csak menj innen! És hagy békén! – töröltem le a könycseppeket az arcomról.

-          Kérlek ne tedd ezt velem! – hullajtott el pár könnycseppet.

-          Mit ne tegyek meg? 2 hónapon keresztül más nővel voltál.. Kérlek, könyörögöm ne nehezítsd meg a helyzetemet, fogd a cuccod és menj el. Lépj ki végleg az életemből! – tört ki belőlem a sírás.

-          Örökké?

-          Örökké!

-          Meg engeded, hogy…

-          Nem! Menj és hagy békén!

-          Kérlek ne csinálj majd hülyeséget. – nézett rám a könnyeivel küszködve.

-          Nem fogok, elhiheted. Miért csinálnék pont miattad? Ne nevetess már. – nevettem el magam kínosan.

-          Tudod ez most fájt. – nézett rám.

-          Mert szerinted nekem nem fáj? Nem fáj amit csináltál?

-          De..

Nem beszéltünk többet, megfogta a cuccát és kisétált. Kisétált az életemből. Végleg. Olyan érzésem volt mintha valaki összeakarta volna nyomni a mellkasomat. A szívem olyan szinten fájt, hogy ha egy autó elütne az meg se érezném. Kivettem a fiókomból egy kést, majd eldugtam a zsebembe. S bementem a fürdőszobába. Elővettem a telefonomat, s elindítottam a videót. Kivettem a kést a zsebemből, majd óvatosan végighúztam a hasamon. Kibuggyant rajta  tűzvörös vérem. Majd újból áthúztam rajta a kést de most erőssebben. A vérem már patakokban folyt rajtam, hasamon már nem volt olyan rész ahol nem lett volna felvágva.

-          Azt mondtad ne csináljak hülyeséget. Hát nem is csináltam. – néztem bele a telefonom kamerájába.

„Sikeresen elküldve”

Hatalmas hülyeséget csináltam, de ha már én szenvedek akkor szenvedjen már ő is kicsit.

9. rész

Arra ébredtem, hogy egyenesen a szemembe süt egy vékony napsugár. Átfordultam a másik oldalamra, mert nem volt még kedvem felkelni. Addig-addig forgolódtam míg le nem estem az ágyamról. Kinyitottam a szememet, (ugyanis még minig csukva volt) egy pár Supra cipővel találtam magam szembe. Óvatosan végig néztem a cipő gazdáján majd elmosolyodtam.

-          Jó reggelt csipkerózsika! – ült le mellém a földre.

-          Azért jöttél hogy a csókoddal felébressz? Mert akkor visszamászok az ágyba. – nevettem el magam.

-          Itt nem felel meg?

-          Hát így nem olyan az érzés, de nekem megfelel. – mosolyogtam rá.

Justin megemelt, majd felrakott az ágyba. Jó alaposan be is takargatott.

-          Na akkor csukd be a szemed! S Aludj!

Szófogadó voltam, becsuktam a szemem. Justin közelebb hajolt hozzám, majd megcsókolt.

-          Na így már jobb. – nyitottam ki a szememet.

-          Örülök neki. – nevetett.

-          Amúgy hogy-hogy itt vagy? – érdeklődtem.

-          Nem hívtál, gondoltam hogy alszol. S erre jártam mondom benézek.

-          Nagyon jól tetted. – ültem fel. – Megyek letusolok. Megvársz?

-          Meg, ha eljössz velem kajálni, mindjárt éhen halok. – nevetett fel.

-          5 perc és vagyok.

Becsuktam magam mögött az ajtót. A szennyest beleraktam a tartójába majd megengedtem a vizet. Testemet teljesen átjárta a meleg víz. Felfrissültem. A következő pillanatokról már nincs sok emlékem.

 „Elviselhetetlen fájdalom járta át a testemet. A vízcseppek szinte égették a testemet. Próbáltam kiszállni a zuhanyzóból de nem sikerült. Testem összecsuklót alattam, majd a fejemet belevertem a parkettába. Hatalmas zajjal történtek ezek, így Justin meghallotta s a segítségemre sietett. Óvatosan rám tekerte a mellettem heverő törülközőt, majd a telefonjával hívta a mentőket.”

-          Nézd! Kinyitotta a szemét!! – hallottam egy nagyon irritáló hangot. Felismerhetetlen volt számomra.

De valóban kinyitottam a szememet, s ekkor eszméltem rá, kórházban feküdtem. Nem láttam semmit jól, homályos volt minden.

-          Mis. Parks, ha hall engem próbálja megemelni a kisujját! – utasított egy morgó hang.

Mivel hallottam így megpróbáltam válaszolni, de nem jött hang a torkomból!! Nagyon bepánikoltam, hogy lehet az hogy nem tudok beszélni?! Elment a hangom? Szörnyű érzés volt. Megpróbáltam hát felemelni a kisujjamat, na az már ment. Az orvosok kitűnően fogadták a hírt miszerint hallom őket, vagyis inkább hogy élek. De ezt ők nem mondták, pedig nagyon jól tudom.

-          Elnézést, bejöhetek? – lépet be egy másik alak az ajtón.

Ismerős volt, mintha láttam már valahol. De nem tudtam felismerni, homályos volt minden körülöttem.

-          Sajnálom, de most még csak szűkebb hozzátartozok jöhetnek be.

Aha, szóval ő nekem nem rokonom. Akkor kicsoda? És miért van itt?

-          De csak had köszönjek be, meg amúgy is hoztam neki virágot. Legalább azt ad adjam át neki. – szakította félbe a gondolataimat.

-          Tekintettel vagyok önre, hogy mindennap bejött meglátogatni. Vagy ha nem is jött be de akkor felhívott minket. Legyen. Kap 10 percet, de utána ne zaklassa. És kérem ne tegyen olyat amitől újra komába eshetne. – legyintett az egyik árnyék.

Héé, ácsi! Minden nap bejött? Ki ő nekem? Meg mi az, hogy komába voltam? Akkor ezért nem tudok beszélni? Még is mi a fene történt?!

-          Hát szia. – ült le mellém. – Hoztam neked virágot. – mutatót fel valami piros foltot. – Tudod nagyon rám hoztad a frászt azon az estén. Azóta is rémálmim vannak, ahogy a tested.. – kereste a megfelelő szavakat. – Élettelenül feküdt előttem, és én nem tudtam mit csinálni, csak várni, és bízni, hogy valaha felébredsz. – nyelt egy nagyot. – Kicsit kínos így beszélni, hogy csak nézel és nem válaszol. – dörzsölte meg idegesen a tarkóját.

Nagyon is szerettem volna beszélni, rengeteg kérdésem volt hozzá. De még is hogy beszéljek ha nem tudok?! De hogy ne érezze magát kellemetlenül amiért csak ő beszél, a kezéért nyúltam amit szorosan mellettem tartott. Átkulcsolta a kezemen az övét, s mellém rakta.

-          Ideje lesz mennem. Elég volt neked ennyi sokk mára. – állt fel mellőlem majd megpuszilta a homlokomat.

Szememmel végigkísértem ahogyan elhagyja a szobámat, majd kilép az ajtón. Legszívesebben ordítottam volna, hogy maradjon. De nem tudtam, így hagytam elmenni. Csend lett a szobámba, csak egy műszer szólalt meg mellettem, miközben levegőt vettem.